Január 22-től vetítik a hazai mozikban a Magyar menyegző című filmet, amelyet korábban a világ számos pontján – a tallinni filmfesztiválon, Kolozsváron, New Yorkban, illetve január közepén a ...
Tovább havazik az országban, délen csütörtökre helyenként akár 30 centiméteres hótakaró is kialakulhat. A keddi első hullám után délnyugat felől újabb csapadéktömb érkezik, amely szinte az egész ...
Amikor október 23-án Orbán Viktor meghirdette a digitális polgári körök öt alkalmas országjárását, és Magyar Péter bejelentette, hogy mindenhová követni fogják a kormánypárti gyűléseket, kérdésesnek ...
A magyar Kisgazda Polgári Egyesület közleményben tudatta, hogy a kistermelőkkel, kisvállalkozókkal együtt teljes támogatásukról és szolidaritásukról biztosítják a ma Brüsszelben tüntető gazdákat. Azt ...
A többségüket politikai okokból, de van, amelyiket azért, mert túl szomorú... Foglalkoztunk már korábban is dobozba került magyar filmekkel, köztük természetesen A tanúval, de vannak még bőven olyan ...
Magyarországon a lakosság döntő többsége, 92 százaléka saját tulajdonú házban él, ami alapvetően meghatározza, hogyan nyúljon hozzá az állam a lakhatással kapcsolatos kérdésekhez. Az ideális ...
Rák úr is a sárga szivacs segítségére siet. SpongyaBob Kockanadrágot a tengerbiológus Stephen Hillenburg alkotta meg, 1999 óta van képernyőn, és ez idő alatt két Emmy-díjat is bezsebelt az animációs ...
A PORT immár három évtizede Magyarország egyik legmeghatározóbb filmes és kulturális platformja, amely több generáció számára vált a mozi- és tévéélmények kiindulópontjává. Az oldal indulása óta ...
With elections due in April, the rival rallies were a standoff between Viktor Orbán and Péter Magyar, his main political challenger who looks set to present the long-serving Hungarian leader with the ...
A magyar médiapiac meghatározó szereplője, a Marquard Group Hungary Kft. történetének mérföldkőhöz érkezett: a vállalat immár teljes egészében magyar tulajdonba került – adta hírül a médiacég ...
Az uniós energiaügyi miniszterek megállapodtak az orosz földgáz behozatalának fokozatos megszüntetéséről szóló rendelettervezet tanácsi tárgyalási álláspontjáról. A jogszabály az orosz energiától való ...
Miközben az Orbán-kormány által felépített déli határkerítés tíz éve védi Magyarországot az illegális migrációtól, és amelynek köszönhetően hazánk Európa egyik legbiztonságosabb országa, ...